"Garantált biztonság kicsiknek" szolgáltatáscsomag
Önnek is összeszorul a gyomra, amikor
két öltönyös-aktatáskás ember
(kalaptartón fejvédő sisakkal) leparkol
a cég bejárata előtt?
1. Ha igen, akkor Ön azzal már tisztában van, hogy Damoklész kardjaként lebeg minden vállalkozó feje felett a bírság, a baleset és a kártérítés veszélye, aki nem törődik a munkavédelemmel.
2. Vagy lehet, hogy Ön eddig is "nyugodtan várta" a felügyelőket, mert azt gondolta, hogy "A cégnél semmi olyan veszélyforrás nincs, ami egy háztartásban ne lenne, ezért nem foglalkozom a munkavédelemmel". Talán Ön is csak most figyelt fel rá, hogy eddigi nyugalma megalapozatlan volt. Ha így is van, ez nem az Ön hibája!
A munkavédelmi törvény 14. § (1) szerint: "A munkavédelem irányításának keretében állami feladat (lenne)
d) a nevelés és az oktatás területén a biztonságos életvitelre, a szakmai oktatás területén az egészséget nem veszélyeztető és a biztonságos munkavégzés szabályaira vonatkozó ismeretanyag meghatározása;"
Ezzel szemben a hangsúly ma inkább a szankciók alkalmazásán és a bírságok állandó növelésén van, a kisvállalkozók hatékony tájékoztatásra, felvilágosításra nem jut.
Ennek köszönhetően az alábbi tévhitekkel találkozunk kisvállalkozói körökben:
- "Nem veszélyes a tevékenységünk, hozzánk biztos nem jön ellenőrzés!"
- "Mi nem gyártó, hanem szolgáltató cég vagyunk, nincsenek is veszélyes gépeink"
- "Kis céget úgyse nagyon büntetnek meg!"
- "Olcsóbb egy kis bíírság, mint mindent rendbe tenni"
- "Egy irodában aztán biztosan nem történik munkabaleset"
Ezért jobb, ha tudja, hogy az így munkavédelem jelentőségét fel nem ismerő kis és középvállalkozásokat két részre lehet osztani:
- Már megbüntette őket a munkavédelmi felügyelőség
- Eddig még nem értek el hozzájuk
Illetve szerencsére van egy harmadik csoport is: akik foglalkoznak cégük munkavédelmi teendőivel és már nyugodtan alszanak, nekik nincs félnivalójuk.
Ha eddig Ön a fenti két számozott csoport valamelyikébe tartozott, kérem, tekintse át a "Garantált biztonság kicsiknek" szolgáltatásunkat, amelynek keretében elvégezzük az Ön cégének összes kötelező munkavédelmi feladatát úgy, hogy nem Önnek kell azon gondolkodnia, mire is lehet szüksége, hanem egyszerűen megcsinálunk mindent, amiről tudjuk, hogy kell. Ezenkívül megmutatjuk, hogy mit tud Önállóan is elvégezni, anélkül, hogy a fele királyságát a munkavédelmi tanácsadóra vagy bírságra kellene költenie.
NE SZÉPÍTSÜK:
A legtöbb kisvállalkozás számára a munkavédelem és a tűzvédelem kellemetlen kötelesség, ezért a lehető legkevesebbet akarnak foglalkozni vele. Önnek éppen ezért olyan teljeskörű és könnyen használható munkavédelmi és tűzvédelmi szolgáltatásra van szüksége, aminek segítségével GARANTÁLTAN megelőzheti a munkavédelmi bírságot.
A munkavédelmet én nálunk, a kis példányszámú könyvek specialistájánál a nem fontos és nem is túl érdekes témakörbe soroltam eddig. Tőled megtudtam, hogy ez nem egészen így van. Kellemes meglepetés volt az igen alapos és segítőkész munka és az a hatalmas dosszié, amit a munka végén kaptam. Ebben minden benne van. Még nem használom, de hamarosan igénybe veszem azt a szolgáltatásod, hogy a határidőkre évek múlva is figyelmeztető e-mailt kapok tőled. Ez nagyon megkönnyíti a bírságok megelőzését.
Kása Béla
Z-Press Kiadó Kft.
www.z-press.hu
Ezenkívül ha netán mégis baleset következik be, tudnia kell, hogy mit tegyen azért, hogy az OEP az orvosi ellátás esetenkénti milliós költségeit ne az Ön zsebéből fizesse.
A "Garantált biztonság - kicsiknek" szolgáltatást az 1-9 főt foglalkoztató vállalkozásoknak dolgoztuk ki azért, hogy Önnek ne kelljen úgy ajánlatkérésekkel bajlódnia, hogy nem is igazán tudja, mire lenne szüksége. Így nem eshet abba a hibába, hogy pl. munkavédelmi szabályzatot készíttet drága pénzért, ami nem kötelező és a számtalan jogszabályi előírás mellé még ebben is előírat magának olyasmit, aminek nem teljesítése bírságalap lesz.
Hozzá kell tennem, hogy ez a szolgáltatás nem egy „csináld magad munkafüzet”, ezt mi, szakemberek készítjük el, Önnek ezzel gyakorlatilag semmi dolga nem lesz.
13 SZEM ORVOSSÁG, HOGY SOHA TÖBBÉ NE SZORULJON ÖSSZE A GYOMRA:
A minden (szükséges!) részletre kiterjedő "Garantált biztonság - kicsiknek" szolgáltatás tartalma:
-
Elkészítjük a munkavédelmi kockázatértékelést, ekkor felmérjük, hogy Ön milyen hiányosságokért kaphatna bírságot és segítünk ezeket megszüntetni.
-
Meghatározzuk a szükséges egyéni védőeszközöket, dolgozóknak történő kiadásukat dokumentáljuk.
-
Munka- és tűzvédelmi oktatási tematikát készítünk, oktatási naplót biztosítunk, ezek segítségével a továbbiakban dolgozóit Ön is oktathatja és ezzel a munkavédelmi szakember munkadíját megtakaríthatja.
Tudjuk, hogy Önnek is külön tortúra összegyűjteni a kollégákat egy munka- és tűzvédelmi oktatásra, ezért készítettünk egy online „önkiszolgáló” oktatási anyagot, amely a www.munkavedelmioktatas.hu címen érhető el.
Az ügyfeleink ennek használatával korlátlan létszámú kollégát kioktathatnak úgy, hogy mindenki akkor végzi el, amikor épp ráér. A "Garantált biztonság - kicsiknek" szolgáltatás megrendelői ezt rendszert egy évig ingyen használhatják létszámkorlátozás nélkül. (a korlátlan hozzáférést a számla pontos kifizetése és a véleménykérő űrlap kitöltése után aktiváljuk) A rendszer használata egyébként 2 fő egyszeri oktatására ingyenes, már most ki tudja próbálni.
-
Egységes és átfogó megelőzési stratégiát alakítunk ki, ahol meghatározzuk az időszakos orvosi vizsgálatra kötelezett munkaköröket (ennek köszönhetően lehet, hogy Önnek csak háromévente kell orvosi vizsgálatra küldeni a dolgozóit). Készítünk egy mentési tervet is.
-
Besoroljuk a vállalkozást a megfelelő veszélyességi osztályba. Ez dönti el, hogy kell-e munkavédelmi szakembert foglalkoztatnia. 1-9 fő közt máshogy is meg lehet oldani (és bizonyos tevékenységeknél 49 főig is), ennek segítségével ezt könnyen bebizonyíthatja a felügyelőnek.
-
Elkészítjük Önnek a tevékenység megkezdését követően a munkavédelmi hatóságnak beküldendő bejelentőt.
-
Megtanítjuk arra, hogy az Ön által végezhető munkavédelmi feladatokat hogyan tudja egyszerűen és szakszerűen ellátni. Így ha spórolni akar, nem kell munkavédelmi szakembert foglalkoztatnia.
-
Megtanítjuk arra, mit tegyen munkabaleset esetén, hogy elkerülje a legnagyobb buktatókat, amik miatt milliós bírságot és kártérítést fizethetne. Átadunk Önnek szerkeszthető formában és papíron is egy komplett egységcsomagot, ami munkabaleseti nyilvántartást, jegyzőkönyvet, naplót tartalmaz és pontról pontra le van benne írva, mit kell tennie munkabaleset esetén.
-
Azokat a munka- és tűzvédelmi nyomtatványokat, amelyeket Ön is használni fog, cd-n szerkeszthető formában is átadjuk, így Önnek nem kell a nyomtatványboltba járni ezek miatt.
-
Vegyi anyagok (pl. az általában használatos takarítószerek) biztonsági adatlapját beszerezzük, amivel sok utánjárást megspórolunk Önnek.
-
Felmérjük, hogy milyen kötelező, rendszeresen elvégzendő feladatai vannak (pl. gépvizsgálatok, érintésvédelmi vizsgálatok, villámvédelem, tűzvédelmi szakvizsga, stb).
-
A megrendelést követő egy évben három alkalommal ingyenes telefonos tanácsadással segítjük munkavédelmi problémáinak megoldását.
- Az általunk készített dokumentációkat és az Ön már meglevő kapcsolódó anyagait (mint a különböző mérések jegyzőkönyvei) olyan rendszerbe foglaljuk, hogy Ön bármit könnyedén megtaláljon egy esetleges ellenőrzéskor. Ha ez nincs így megoldva, lehet, hogy azért kap bírságot, mert nem találja azt, ami egyébként kész van, amit megfizetett. Ezért mi az anyagot úgy adjuk át, hogy abban Ön egy ellenőrzésen feszült idegállapotban is egy mozdulattal megtaláljon mindent, egy ilyen dossziéban:
"Az egészet olyan rendezett formában kaptuk meg, hogy azonnal megtaláljuk a keresett anyagot"
Kling Péter személyében egy olyan szakembert ismertem meg aki nem problémát hozott számunkra, hanem megoldást.
Miután egyértelmű lett, hogy vannak hiányosságok a szükséges munkavédelemmel kapcsolatos papírjainkban, késlekedés nélküli felmérés után elkészítették számunkra a hiányzó dokumentumokat. Az egészet olyan rendezett formában kaptuk meg, hogy bármely munkatársam azonnal megtalálja a keresett anyagot.
Precíz, jó munkátokat köszönöm.
Péchy Imre
Baromedical Zrt.
www.baromedical.hu
Erre a linkre kattintva egy pár perces videóban bemutatom, hogyan viszünk végig egy ilyen szolgáltatást, kérem, ezt tekintse meg.
A "Garantált biztonság - kicsiknek" szolgáltatás bevezetése után észre fogja venni, hogy a dolgok a helyükre kerültek és már nyugodtan várhatja a felügyelőket.
Mikor érdemes Önnek megrendelnie ezt a szolgáltatást?
-
ha Önnek nincs saját, főállású munkavédelmi szakembere, de mégis olyan biztonságot szeretne, mintha lenne,
-
ezért elvárja és elismeri a gyors és pontos teljesítést.
-
ha a vállalkozása stabilan működik és növekszik, és szeretné, hogy ez így is maradjon
-
ha Ön a vállalkozásában sikeresés tisztában van vele, hogy Önnek luxus olyan dolgokkal személyesen foglalkozni, amivel nem keres pénzt,
-
ezért szeretné, hogy a munkánk eredményeként Ön a valódi profit-teremtő munkájával foglalkozhasson,
-
ha Ön hajlandó megfogadni tanácsainkat, hogy idővel kiépülhessen a bizalom (enélkül Önnek kár a pénzért, nekünk pedig az időért),
-
ha Önt nem vakítja el a rövid távon olcsóbbnak tűnő félmegoldás, amiről rendszerint kiderül, hogy az hosszú távon sokkal drágább,
Kinek nem való ez a szolgáltatás?
-
Akinek nap mint nap az alkalmazottak fizetése és a szállítói számlák kiegyenlítése közt kell döntenie
-
Aki csak látszatot akar fillérekért, a legalapvetőbb munkavédelmi követelményeket is csak "papírozni" akarja,
-
Aki kizárólag a legolcsóbbat keresi.
-
Aki nem egyszeri megoldást, hanem folyamatos munkavédelmi felügyeletet szeretne (őket is szeretjük, de nekik egyedi ajánlatot adunk),
"Oké, nekem való, de mennyibe kerül?"
A "Garantált biztonság - kicsiknek" szolgáltatás kifejlesztése 3 évbe, rengeteg álmatlan éjszakába és több mint egymillió forintba került, mire elnyerte a mai formáját.
Az eredménye viszont óriási: azoknál a cégeknél, ahol bevezettük és eszerint csinálják a munkavédelmet, kivétel nélkül mindenhol sokkal nyugodtabb a vezető, mert tudja, hogy rajta nem lehet "fogást" találni. Mivel rendszeresen, hírlevélben tájékoztatom őket a célellenőrzésekről, jogszabályváltozásokról, mindig naprakészek.
Mit érne az Ön számára, ha erejét és energiáját a termelésre, az új vevők szerezésére fordíthatná és nem kéne többet tartania a munkavédelmi felügyelőktől?
Gondoljuk csak végig együtt, mennyiből hozhatná ki ugyanezt az eredményt:
- Felvesz egy jó munkavédelmi szakembert: évi min. 6 millió Ft bérköltség, feltéve, hogy jó a szakember. (Egy gyengére meg kinek van szüksége?)
- Megbíz egy munkavédelmi vállalkozót a munkavédelmi feladatok havi rendszeres ellátásával (heti 2 órában): évi minimum 600.000 Ft+áfa.
- A "Garantált biztonság - kicsiknek" szolgáltatás ezzel szemben csak 160.000 Ft+áfa, 100% pénz-visszafizetési garancia mellett, a szakmai szolgáltatói felelősségbiztosításunkkal!
Tudom, hogy a legtöbb vállalkozónak ez az összeg nem egy nagy érvágás, de van olyan is, akinek ezt a döntést alaposan meg kell rágnia.
Aki még nem találkozott munkavédelmi felügyelővel, annak lehet, hogy még ezt az árat is nehéz elfogadni, de néhány kollégája tanúsíthatná, hogy egy munkabaleset következményeit vagy egy munkavédelmi bírságot sokkal nehezebb!
De amit ez a szolgáltatás ígér, hogy ezen a pénzen megválthatja nemcsak a biztonságot, hanem az Ön nyugalmát is.
És ez még nem minden! Ha Önnek segít ez a szolgáltatás, ajánlja a vállalkozó, cégvezető ismerőseinek is, mert akkor nekik és Önnek is jelentős kedvezményt tudunk adni.
Részletfizetési lehetoség!
Ha Ön valamilyen okból most nem tud egyösszegben ennyit befektetni a vállalkozása biztonságába, ennek ellenére szeretné, hogy vigyázó szemünket rajta tartsuk a vállalkozásán, akkor a legújabb, sokkal kedvezőbb finanszírozású „Garantált biztonság – folyamatosan” szolgáltatásunkat ajánlom.
Ennek keretében a megrendelés után ugyanúgy elvégezzük az összes feladatot, és ráadásul negyedévente egyszer felkeressük Önt, amikor is
- kioktatjuk az új dolgozókat
- ellenőrizzük, hogy a korábban feltárt veszélyeket sikerült-e elhárítani
- új veszélyek léptek-e fel
- elvégezzük az ismétlő oktatásokat
- megbeszéljük az esetleges változásokat
- aktualizáljuk a dokumentációkat
- elvégezzük a kockázatértékelést
- ha szükséges, tűzriadó gyakorlatot tartunk.
Ebben a verzióban Ön negyedévente csak 50.000 Ft+áfa díjat fizet, valamint az első alkalommal az esetleges plusz szolgáltatások díját (pl. gépvizsgálatok, stb).
Mennyibe kerül Önnek, ha nem rendeli meg ezt a szolgáltatást?
Ezt csak Ön tudná számszerűsíteni, de néhány szempontot adok:
- a személyt érő sérülésekből eredő kár (például keresetkiesés, keresőképtelenség, stb.),
- egyéb vagyoni kár;
-
A munkavédelmi bírság összege 50.000 Ft-tól 10.000.000 Ft-ig terjed. A munkavédelmi bírsággal cége felkerül az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség nyilvános feketelistájára, ami két év kizárást jelent a rehabilitációs pályázatokból (később valószínűleg más pályázatokból is)
-
A szabálysértési bírság összege 10.000 Ft-tól 100.000 Ft-ig terjed.
-
Ha a dolgozó a munkaviszonyával összefüggésben balesetet szenvedett, akkor az emiatt keletkezett kárát a munkáltatójának meg kell térítenie.
-
Sérüléssel járó balesetnél a munkáltatónak kell kifizetnie az OEP gyógykezeléssel és rokkantnyugdíjjal kapcsolatos költségeit, amelyek a NAV útján köztartozásként behajthatóak, ez több millió forint is lehet! Ettől még egy munkáltatói felelősségbiztosítás is csak akkor védi meg, ha a munkavédelmi feladatai alapjában rendben vannak.
-
A munkavédelmi szabályszegés büntetőjogi felelősségre vonással is járhat, ha egyben bűncselekményt is megvalósít. "Aki foglalkozása szabályainak megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz, vétséget követ el..."
MIÉRT MINKET VÁLASSZON?
Általunk nem ismert cégben mi sem szoktunk elsőre megbízni, Ön se tegyen másképp, nézze meg vevőink véleményét, referenciáinkat, publikációinkat is.
A szakmai gyakorlatommal nem untatnám Önt, erről talán többet mond, hogy több neves szaklapban rendszeresen az én cikkeim jelennek meg a munkavédelemmel kapcsolatban. (pl. HVG online, Origo vállalkozói negyed, Magyar Asztalos) és elnökségi tagja vagyok a Munkabiztonsági és Foglalkozás-egészségügyi Szövetségnek.
Ezenkívül naprakész ismereteimet megnyugtatóan bizonyítja, hogy a munkavédelmis kollégák nagy része is a heti hírlevelemből értesül az aktuális jogszabályváltozásokról, munkavédelmi szakmai hírekről. Nem csak olvasom az újságot, hanem én írom!
Ezt a szolgáltatást csak úgy tudtam ilyen szintre emelni, hogy 2004 óta főleg mikro- és kisvállalkozásoknak dolgozom, munkavédelmi problémáikat töviről hegyire megismertem.
Az Ön számára egyébként a szaktudásnál sokkal fontosabb lesz a hozzáállás. Gondolom, hogy Ön szerint is alapkövetelmény az, hogy amit ígérünk vagy vállalunk, azt határidőre teljesítjük, és ha neadjisten egyszer-egyszer ez nem sikerül, akkor időben szólunk és nem utólag magyarázkodunk. (furcsa, hogy ezt le kell írni, de sajnos ez még nem mindenhol magától értetődő.)
Hogyan törekszünk a kiválóságra? Erre hadd válaszoljak egy idézettel:
"A legtöbb szakmában a legkiválóbb szakértők olyan egyedi dolgokat tesznek meg, amelyek kiemelik őket az átlagból és a teljesítménygörbe csúcsára emeli őket. Ez azonban ritkán valós csillogás, zseniális elme kérdése, amely ezeket az egyszerű embereket a szupersztárok világába röpíti.
Ami valójában oda juttatja őket, az az a képességük, hogy tovább mennek és olyan dolgokat is megtesznek, amelyet az átlag nemigen, és mindez azt is jelenti, hogy a legfelső 20%-ba tartozni sokkal inkább verejték, mint inspiráció kérdése."
"Jó-jó, de a "jó kapcsolat" a munkavédelmi felügyelővel csak többet érne!"
A munkavédelmi felügyelővel való állítólagos „jó kapcsolat”, lehet, hogy valamikor működőtt, de mára jelentősen megváltoztak a viszonyok:
- A régi OMMF hathatós intézkedéseinek köszönhetően a részrehajlás, korrupció szinte teljesen eltűnt (hallottam olyanról, aki most emiatt börtönkoszton van).
- A felügyelőket három-négyévente új területre helyezik, ezért hosszú távon az összes felügyelővel le kéne paktálni, ami elvileg is kivitelezhetetlen.
- A felügyelők már csak a hiányosságok feltárásával foglalkoznak és ők maguk csak szabálysértési bírságokat alkalmazhatnak, a munkavédelmi bírságokra csak javaslatokat tesznek.
- A munkavédelmi bírságot az OMMF területi igazgatója szabja ki és akár többszörösére is emelheti a felügyelő által javasolt összeget.
Az egyetlen működőképes lehetőség arra, hogy az OMMF jóindulattal viszonyuljon Önhöz, ha csatlakozik a "Partnerség a foglalkoztatás biztonságáért" kezdeményezésükhöz (ebben én is partner vagyok). Ha Ön is partnerré válik, az OMMF a közigazgatási határozat helyett nagyobb arányban él a figyelemfelhívás eszközével. (persze az alapoknak rendben kell lenni, különben vége a partnerségnek!)
EGYEDÜLÁLLÓ DUPLA GARANCIA
A döntését megkönnyítendő szeretném külön felhívni a figyelmét az egyedülálló dupla garanciánkra, amely két részből áll:
1. A munkavédelmi bírság felső határáig (10MFt-ig) terjedő felelősségbiztosítás, ami önmagában is garantálja az Ön biztonságát), mert ha netán Ön a mi hibánkból kapna bírságot vagy köteleznék kártérítésre, az ebből eredő esetleges kárait - úgymint munkavédelmi bírság, orvosi ellátás költsége és a kártérítési igények - a biztosításunk fedezi. (Ez nem csak ígéret, íme egy megtörtént eset.)
2. Elégedettségi garancia 100% pénzvisszafizetéssel: Ha Ön nincs megelégedve a munkánk eredményével, vagy úgy érzi, mégsincs rá szüksége, küldje vissza fél éven belül az összes dokumentációt és visszafizetem a teljes összeget.
"Oké, kell, de más nem tudja olcsóbban?"
Bizonyára talál interneten vagy az ismerősök ismerősei közt olyan munkavédelmiseket, akik nálunk kedvezőbb áron tartanak munkavédelmi oktatást, végeznek kockázatértékelést, készítenek munkavédelmi szabályzatot (amiről mi úgyis csak lebeszélnénk). Lehetnek köztük jó szakemberek is és köztük lehet a szomszéd keresztanyjának frissen végzett unokaöccse, aki bármit elvállal bármennyiért.
Talán néhányezer forintért is lehet kapni sablonból összedobott munkavédelmi dokumentációkat, de ha Ön egy kupac papír helyett biztonságot és nyugalmat szeretne, azért egy jó szakembernek is jópár órát kell dolgoznia, ami nem kerül ki párezer forintból.
Kérem, ezeket ne hasonlítsa össze a mi szolgáltatásunkkal, mert a mi "Garantált biztonság - kicsiknek" szolgáltatásunk
- nem csak még egy munkavédelmi oktatás
- nem csak még egy kockázatértékelés
- nem csak még egy munkavédelmi szabályzat
-
nem csak még egy egyéni védőeszköz juttatási szabályzat
Sokkal több ezeknél. A szolgáltatással nem csak egymás mögé rendezett dokumentumokat kap, hanem
- mindent egyben megkap, amire egy ellenőrzésnél szükség lehet
- nem fizet olyanért, ami nincs is előírva
És ami megfizethetetlen: megkapja azt a nyugalmat, hogy Önnek garantáltan nem kell félnie a munkavédelmi felügyelőktől, mert ha netán hibáznánk, a munkavédelmi bírság felső határáig (10MFt-ig) terjedő szolgáltatói felelősségbiztosításunknak köszönhetően a bírságot vagy a kártérítést, a biztosító fizeti Ön helyett.
Egy fontos dolgot még tisztáznom kell. Mire ez az anyag eljut Önhöz, talán már több "követőm" is kialakította a maga "szolgáltatáscsomag-szerűségét", ami első pillantásra hasonlíthat is ehhez. Egyet ne felejtsen el: aki ellopja Rembrandt ecsetjét, attól még nem fog ugyanúgy festeni!
A munkavédelmi szolgáltatás egyébként sem olyan, mint a hajvágás, hogy Ön laikusként könnyen meg tudja állapítani a minőségét. Ön valószínűleg nem ismeri részletesen a munkavédelmi törvényt, ezért addig nem tudja, mit kap, amíg nem ellenőrzik, vagy baleset nem történik, akkor pedig már késő lesz.
Nem szeretnénk minősíteni egyetlen kollégát sem és nem kívánunk belemenni olyan vitába, hogy hosszabb távon valójában mi az olcsó és mi a drága, mennyivel biztonságosabb egy komplex, mindenre kiterjedő garantált szolgáltatás, mint az egyes részfeladatok elkészítése mindenféle felelősségvállalás nélkül. Akinek a pillanatnyi költségek a legfontosabbak és nem bennünket választ, őszintén kívánjuk, hogy legyen szerencséje.
"Barátságos, fiatal szakértõ, és profi anyagot kaptunk a végén"
Örülök, hogy megcáfoltátok a munkavédelemrõl és a munkavédelmisekrõl bennem élõ, eléggé szürke és negatív képet. Olyan színvonalú szolgáltatást nyújtotok (mind az ügyfélkezelés, mind az elkészített anyag), ami az iparág legjobbjává tesz benneteket és bátran merlek ajánlani bárkinek, akinek tûz- és munkavédelmi szolgáltatásra van szüksége.
Üdvözlettel,
Kelkó Tamás
www.humanselect.hu
Azt már tisztáztuk, hogy a szolgáltatásokat nem igazán lehet összehasonlítani, de ha Ön az árakat mégis összehasonlítaná, állok elébe.
Tételezzük fel, talál valakit, aki hogy „ugyanezt” elvállalja a példa kedvéért féláron (80.000 Ft-ért) és nézzük meg, mennyibe kerül Önnek az „olcsó” szolgáltatás. A teljes költsége ennek nem 80.000 Ft lesz, hanem az Ön szerencséjétől függő 80.000 és 10 millió forint közötti összeg.
Mibe kerül Önnek, ha valami hiba történik?
- először is a (feltételezett 80.000 Ft) munkadíjba, amit kétlem, hogy vissza tud szerezni attól, aki garanciát nem vállal.
- néhány százezer forint (max. 10M Ft) munkavédelmi bírságba, nem beszélve az akár milliós kártérítési igényekről
- az összes anyag ismételt, megfelelő színvonalú elkészíttetésébe (ami feltételezhetően másodszorra már belekerül 160.000 Ft-ba)
- Ha a mi hibánkból netán bírságot kap, azt a biztosítónk fizeti Ön helyett, (így még az a veszély sem áll fenn, hogy magunkra vállaljuk úgy a kockázatot, hogy pénzünk meg talán nincs is).
- Ha valami netán félresiklana, és nem az Ön elvárásai szerint produkáljuk a várt eredményt, visszakérheti a 160.000 Ft-os díjunkat is!
- Ön kereshet másik vállalkozót, és az egyetlen költsége az ő munkadíja
Tehát mi az olcsóbb?
Az x ezer Ft (a munkadíj) és 10 millió Ft (bírság, esetleg kártérítés) közötti „olcsó” szolgáltatás
vagy
a garantáltan 160.000 Ft-ba kerülő „Garantált biztonság - kicsiknek” szolgáltatás?
Kérem, ne halogasson tovább, töltse ki a mellékelt megrendelőt, hogy a csak 160.000 Ft+áfá-ba kerülő "Garantált biztonság - kicsiknek" szolgáltatás birtokában most már nyugodtan várhassa a munkavédelmi felügyelőket!
Ha nem tudja, milyen munkavédelmi feladatai vannak, töltse ki az automatikus felmérőt, öt perc alatt tisztába kerül vele!
RÁADÁS:
A "Garantált biztonság - kicsiknek" szolgáltatás egyediségük és változó darabszámuk miatt nem tartalmaz néhány szolgáltatást (amelyre Önnek talán nincs is szüksége), de ha Ön megrendeli a "Garantált biztonság - kicsiknek" szolgáltatást, az alábbi szolgáltatásainkból 10% kedvezményt biztosítunk:
Tűzvédelmi szabályzat (35.000 Ft helyett) |
31.500 Ft/db
|
Veszélyes gépek üzembe helyezés előtti és időszakos biztonsági felülvizsgálata (23.000 Ft helyett) |
20.700 Ft/db
|
Nem veszélyes gépek vizsgálata (18.000 Ft helyett) |
16.200 Ft/db
|
Hiányzó (faipari) gépkönyvek beszerzése |
15.000 Ft/db
|
Tűzvédelmi szakvizsgáztatás |
18.000 Ft/fő
|
Kling Péter
Munkavédelmi szakmérnök
Tűzvédelmi előadó
Mit mondanak, akik már megrendelték ezt a szolgáltatásunkat?
A tűz- és munkavédelemmel foglalkozó cégekkel kapcsolatban nem sok jó tapasztalattal rendelkeztem – amíg meg nem ismertelek benneteket. Fiatal, segítőkész szakemberetek minden gondot levett a vállamról. Precízen összeállított anyagot kaptam, gondosan dossziéba rendezve, így bátran várhatom a munkavédelmi felügyelőt! Köszönöm szépen!
Viktori Zsuzsa
Logisztikai vezető
SPRINTER Csomag és Logisztika
Mi történik a megrendelés után?
Ha Ön megrendeli a szolgáltatásunkat, a következők szerint fog lezajlani:
Előzetes egyeztetés
-
Emailben rögtön kap egy automatikus visszaigazolást, hogy milyen adatatokkal töltötte ki a megrendelőt.
-
Legkésőbb két napon belül egy kollégám fel fogja hívni, és időpontot egyeztetnek egy személyes találkozóhoz
Első találkozás
- A találkozó alkalmával a kollégám körülnéz a helyszínen, átnézi a meglevő dokumentációkat. Ekkora lehetőség szerint készítse össze az összes munkavédelemmel és tűzvédelemmel kapcsolatos anyagát. El fogjuk mondani telefonon, mire lesz szükség.
- Pontosítjuk, hogy tényleg az Ön által megrendelt szolgáltatásokra van-e szüksége, vagy van-e olyan, amit el lehet hagyni belőle, vagy amivel ki kell egészíteni.
- Ha a feltárt hiányosságok megszűntetéséhez más vállalkozó segítsége szükséges (pl. üzemorvos, villanyszerelő), javaslatot teszünk erre.
- Egyeztetjük az átadás tervezett idejét, és a fizetés módját.
- Vagy az első alkalommal, vagy a végén, a dokumentációk átadásakor megtartjuk a munkavédelmi és tűzvédelmi oktatást.
Időközben
- folyamatosan egyeztetünk az Ön által megszüntetendő hiányosságokról, pontosítjuk az átadás idejét.
- egyeztetünk az Ön foglalkozás-egészségügyi orvosával, felvesszük vele a kapcsolatot a közös munkabiztonsági és munkaegészségügyi feladatokkal kapcsolatban.
Átadás
- megtartjuk a munkavédelmi és tűzvédelmi oktatást.
- átadjuk a dokumentációkat, és elmagyarázzuk, mit hol talál meg, mit hogyan kell használnia
- átadjuk a választott fizetési módnak megfelelőan kiállított számlát.